Múlt és jelen

 

A Kolon-tó a régió legnagyobb, s egyben legjelentősebb édesvízi mocsara, mely a Duna völgyében elhelyezkedő szikesek és a Duna-Tisza közi Homokhátság között húzódó Turjánvidéken helyezkedik el. A változatos vizes élőhelyeket rétek, láperdők és homokbuckák övezik. A tó fejlődéstörténetéből az elmúlt 27.000 évet ismerjük részletesen, s a mintegy 20.000 éve kifejlődött tavi rendszer a Duna-Tisza köze egyik legidősebb tórendszere. Az éghajlatváltozásoknak és a tagolt mederszerkezetnek köszönhetően változatos jellegű vizes élőhelyek sorozata alakult ki benne mind térben, mind időben. A tó környezetében az első emberi letelepülésre már a bronzkorban találunk nyomokat, de  folyamatosan csak a Honfoglalás kora óta lakják a vidéket. A természetes tófejlődés a XIX. század végén szakadt meg, amikor megkezdődtek az első lecsapolási munkálatok. A hajdan gazdag növény- és állatvilág átalakult, folyamatosan elszegényedett . A tőzegbányászat és a tófenék mezőgazdasági művelése végveszélybe sodorta a területet, hiszen a legmélyebb részeken is kaszálókat, szántókat találunk. A szegélyterületeken végzett jelentős szőlő- majd faültetvény telepítések következtében a környező nagykiterjedésű homokbuckákból csak minimális területek maradtak meg természetközeli állapotban. A Kiskunsági Nemzeti Park megalakulásával (1975) lehetőség nyílt a terület rehabilitálására. A fokozatos vízszintemelés hatására visszaalakultak az egykoron jellemző nádas élőhelyek. A tó vízrendszerének teljes feltöltődését követően (1999-2000) ismét megfigyelhetjük a lápfejlődési folyamatokat. A 3.058 ha-os védett területből 630 ha fokozott an védett . A Közös- erdő kiemelt jelentőségű erdőrezervátum. A Kolon-tó több nemzetközi egyezmény hatálya alá is tartozik: Ramsari-egyezmény, UNESCO Bioszféra rezervátum, Biogenetikai rezervátum. 2004-ben a védett terület a Natura 2000 hálózat részévé vált. A mintegy 8 jelölő élőhely közül 2 kiemelt jelentőségű. A 92 jelölő állatfaj jellemzően a vizes élőhelyekhez kötődik. A lápi szitakötő (Leucorrhinia pectoralis), a lápi póc (Umbra krameri), a cigányréce (Aythya nyroca), a vidra (Lutra lutra),  mind a zavartalan, tisztavizű, nyílt vizekkel tarkított élőhelyeket kedvelik. A fekete gólya (Ciconia nigra), a réti sas (Haliaeetus albicilla), és a túzok (Otis tarda) ritka fészkelők. A közel ezer páros gémtelep egyre gyakoribb fészkelője a kis kormorán (Phalacrocorax pygmeus). A terület jelentős részén nem folyik gazdálkodás, ennek ellenére a változatos élőhelyek fenntartásához folyamatos élőhelykezelésreés fejlesztésre van szükség. A zárt nádasokban nyíltvíz-felületek kerültek kialakításra 1988-ban, 2010-ben és 2013-ban. Az invazív tájidegen fajok folyamatos irtása a homokbuckák vegetációjának megóvását szolgálja. A helyes gyepgazdálkodás megóvja a rétek értékes növény- és rovarvilágát. A megfelelő élőhelyvédelem elengedhetetlen feltétele a rendszeres monitoring tevékenység, amelynek központja a Kolon-tavi Madárvárta. Mára a teljes védett terület természetvédelmi célokat szolgál, de ezzel együtt a környező településeken élők újból felfedezik a Kolon-tavat, megismerik annak élővilágát. Napjainkban a lakossággal együtt működve szeretnénk megvalósítani a védelmi célokat, és utókor számára megőrizni e különleges értéket.

- Ábrám Örs -