Élőhely rehabilitációk

Kolon-tavi élőhelyrehabilitációk

A Kolon-tó természetes fejlődése a XIX. században szakadt meg, mikor megépítették az első lecsapoló csatornát. A 1950-es évekre a tavat teljesen lecsapolták. Sajnos azonban nem csak a tómeder sérült ebben az időszakban, hanem a környező homoki gyepek is, ahol a buckákat betelepítették tájidegen fafajokkal. Később a még megmaradt gyepek  tovább degradálódtak a selyemkóró tömeges elterjedésével. A Kiskunsági Nemzeti Park megalakulását követően a 90-es években lehetőség nyílt a védett terület rehabilitációjának megkezdésére. A vízszint fokozatosan megemelkedett, új nyíltvizek kerültek kialakításra, és a gyepek állapota is nagymértékben javult az özönnövények visszaszorításának hatására. Ezeket a természet számára kedvező változásokat a látogató is észreveheti körüljárva a tavat.

Öreg-víz (1988-89)
A Nemzeti Park területén az első nagy volumenű vizes élőhelyrehabilitáció, ahol elsődleges célkitűzésként szerepelt, hogy az aszályos években is menedéke legyen a tó különleges halállományának. Holland támogatásból közel 6 ha-os nyíltvizű terület került kotrással kialakításra 1,5 m mélységben. Sajnos ekkor a mély vízfelület szélében nem kerültek  kialakításra sekély vízterek, így mindenütt közvetlenül találkozik a mély víz és a magas nádfal. Mivel az átmeneti szegélyzónák jelentősége kiemelt, ezért 2015-től ezek a hiányosságok fokozatosan pótlásra kerültek, így a tavasszal könnyen felmelegedő sekély vizekben kiválóan tudnak szaporodni a halak, mint például a fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri), és a  védett réti csík (Missgurnus fossilis). Ez első vidra család is itt telepedett meg a tóban, s a szerencsés látogató, - ha csendben közelíti meg a kiépített pallón a madárlest,- a tündérrózsa mező között , vagy a befagyott tó lékjeinél akár hoszszasan meg is figyelheti őket ahogy játszanak.

Tókás (2010)
A korábbi természetvédelmi tapasztalatok alapján került kialakításra a tó északi részén elhelyezkedő mozaikos vizes élőhely rehabilitáció. A 12 darab kis kiterjedésű (100-500 m2), különböző mélységű tavacskák közötti kapcsolatot mesterségesen kialakított erek kötik össze. A vízfelületek és nádasok között uralkodnak az átmeneti zónák. A tónak ez a  közel 40 ha-os része talán az egyik legváltozatosabb. A Vásártér gyepeitől keletre elhelyezkedő, valamikori tőzegbánya helyén a nádast nyíltvizek, télisásosok, és erdőfoltok mozaikolják. A változatos terület sok növény, rovar és madár számára ad élőhelyet. A szegélyekben szép zsombéksásos foltok alakultak ki, a depóniákon fűzbokrok nőtt ek. Az erek nagyon nehezen járhatók, mivel tömegesen virágzik bennük a közönséges rence (Utricularia vulgaris). Tavasszal tömegesen repül a fokozottan védet lápi szitakötő (Leucorrhinia pectoralis). Az Izsákhoz közeli terület belső része nem látogatható, de türelmesen megfigyelve láthatjuk a nádasba berepülő, és ott költő madarakat, mint például a nyári ludat (Anser anser), a barátrécét (Aythya ferina) és a hamvas rétihéját (Circus pygargus).

Nagy-víz (2011-2013)
A Kolon-tó egy 1400 ha-os ingoványos terület, ahol nagyobb természetes nyílt vizeket ma már nem találunk. A korábban létrehozott mesterséges vízfelületek kiterjedése a nádasok elenyésző részét teszik csak ki, ezért volt jelentősége egy méretében is meghatározó vízfelület kialakításának. A 20 ha változó mélységű (1-1,8 m) nyíltvizet szigetek  tagolják megtörve az erős hullámzást, és pihenőhelyet szolgálva a madarak számára. A mély vizeket sekélyek veszik körül melyeket nem kotrással, hanem zöld nádvágással alakítottak ki. A tó közepén elhelyezkedő vízfelület tömegesen vonzza a parti- és vízimadarakat költési időben és vonulás közben egyaránt. A rehabilitációnak köszönhetően több  új faj is költ a területen, ahol figyelmesen járva megfigyelhetjük a fokozottan védett gólyatöcsöt (Himantopus himantopus), kis kormoránt (Phalacrocorax pygmeus), vagy nagy godát (Limosa limosa). A tó mellett helyezkedik el a kotrási anyag rekultivált depóniája, mely 16 cserje- és fafajjal került betelepítésre, és az évszázad közepére természetes erdő képét fogja mutatni. A terület a Bikatorok tanösvény részeként  szabadon látogatható.

Homokterületek rehabilitációja (2011-)
A tó nyugati oldalán a valamikori kiterjedt homokbuckák maradványait találhatjuk, mivel a múlt században „elszántották” azokat, majd betelepítették tájidegen fenyőkkel, és akáccal. A Bikatorok környékén megmaradt kevéske természetes növényvilággal rendelkező bucka rendkívül veszélyeztetett, mivel az elmúlt évtizedekben erősen fertőződtek  tájidegen özönfajokkal. Az akác ültetvényekből a sarjak begyalogoltak a gyepekre, és elszaporodott a selyemkóró. 2011-től kezdődött meg a homoki gyepek tervszerű és intenzív rehabilitációja, az özönfajok visszaszorításával. 2013-ra több mint 400 ha-on sikerült kiirtani ezeket a káros fajokat, viszont mivel a védett területen kívül tömegesen  találhatóak fertőzési gócok, ezért a gyepek kedvező állapotának fenntartásához, a munkákat folyamatosan kell végezni. A homoki gyepek rehabilitációja rendkívül lassú folyamat, mely évtizedekig is eltarthat. Reménykeltő, hogy a legerősebben degradált gyepeken is megjelentek védett növényfajok, mint a báránypirosító (Alkanna tinctoria), vagy a kései szegfű (Dianthus serotinus).