Három Határ Találkozó - május 1.

A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület, a Tegyünk Izsákért Egyesület és a Községi Sportegyesület Soltszentimre, a három szomszédos település civil szervezeteinek együttműködésében megvalósuló HATODIK találkozója a három település közös határpontján - ott ahol a homoki nőszirom virágzik.
GPS: 46.782919, 19.292712

A találkozó színhelyére mindhárom településről gyalogos és/vagy kerékpártúra indul 11 órai érkezéssel. (Gépkocsival is megközelíthető.)
Izsákról 09:00-kor indul a gyalogtúra a Focipálya parkolójától. Idén új útvonalon gyalogolunk a találkozó pontra, ezúttal érintjük Izsák fáját is. A túrát Morvai Edina vezeti, a teljes túra hossza kb. 12 km.

Fülöpszállásról az általános iskola előtti parkolóból indul a túra kerékpárral (vagy futva) 10:00-kor. A távolság 7 km.

A találkozón baráti beszélgetésre kerül sor, majd a piknik ebéd elfogyasztása után, az Izsákra visszainduló túra során a Kitekintőpont Hálózat második állomásának avatására kerül sor a Kiskunsági Nemzeti Park és a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület munkatársai közreműködésével.
A Kitekintőpont helyszíne: Kanyókám-vize. (Fogorvos-tornya)
GPS: 46.789169, 19.329393

Minden természetkedvelőt szívesen hívunk és várunk a találkozóra!

További részletek: kolonvilag@kolon-to.com, +3670/4118-445
A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt!