Három Határ Teljesítménytúra
Idén 5. alkalommal, május 7-én, került sor a Három Határ Teljesítménytúra megrendezésére. A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület, a Tegyünk Izsákért Egyesület és a Községi Sportegyesület Soltszentimre (FIS) szervezetek közös együttműködésének köszönhetően igen sikeres programot tudhatunk magunk mögött.
A túrát 5, 15, 25 és 50 km-es útvonalon összesen 161 fő teljesítette, akik oklevelet és kitűzőt kaptak teljesítményükért.
A résztvevők főleg a három településről és környékéről érkeztek, de volt túrázó Budapestről, Szegedről, Egerből, és Pécsről is.
A túrázók kiszalagozott útvonalon járhatták be a Balogh-hegyet, a Kolon-tavat, a homokbuckákat és a szikes gyepeket. Az úton több frissítő pont várta őket, többek között müzliszelettel, almával és vízzel. Köszönjük a frissítő pontok ellátmányát a támogatóknak!
A rendezvényre kitelepült az Egészséges Bács-Kiskunért program keretein belül a Bács-Kiskun megyei Szabadidősport Szövetség is, akik további ajándékokat osztottak a résztvevők között, és különböző egészségügyi mérésekkel várták az induló vagy érkező túrázókat.
A Három Határ Teljesítménytúra a tavalyi évben indult Kiskunsági Barangoló Túrakupa sorozat része is.
A túrázóknak ez úton is köszönjük, hogy eljöttek, reméljük, hogy jól érezték magukat a túrázás közben. Találkozunk jövő májusban, amikor is Soltszentimréről indul majd a teljesítménytúra, így az 5, 15 és 25 km-es távok más nyomvonalon haladnak majd.